Az Adventista Teológiai Főiskola közös éneklést szervez, melyen bárki részt vehet, aki szeret énekelni, és szívesen töltene velünk egy nagyon szép estét.
Az Adventista Teológiai Főiskola egyházzenei továbbképzést szervez azok számára, akik szeretnének segítséget kapni abban, hogy gazdagabbá tegyék gyülekezetük zenei életét.
Idén is lehet pályázni a Női Szolgálatok Ösztöndíjprogramra. Minden olyan nő jogosult pályázni, akiknek a lakóhelye a Transz-Európai Divízió területén van és Adventista Teológiai Főiskolára jár vagy kíván járni, továbbá elkötelezett az Úr szolgálata, valamint a Hetednapi Adventista Egyház küldetése mellett.
A tréning azokkal az ismerős helyzetekkel foglalkozik, amelyeket újra és újra átéltünk már életünk során. Ezek az ismerős kapcsolati mintázatok más típusú megközelítést követelnek meg, mint az ettől eltérő kapcsolati zavarok.
„Rövid és eseménytelen életem” során mindig a permanens tanulás volt a célom. Részt vettem tanfolyamokon, továbbképzéseken, vándorgyűléseken, nyári akadémiákon, kongresszusokon (előadóként is), kutatómunkát végeztem.
Születésem óta keresztény neveltetést kaptam, római katolikus hívőként nőttem fel. Gyermekkorom óta nyitottság jellemzett a Biblia igazságaival szemben, rendszeresen jártam hittanórákra és szívesen megtanultam a katekizmus tartalmát.
Az Adventista Teológiai Főiskola 2024. április 22-27. között rendezte meg első zarándoklatát melyen 10 fő vett részt.
Hétfőn a reggeli áhítatunk után indultunk autóval Bajótra, ahonnan a túránk kezdődött. Az első és második éjjelt Pusztamaróton töltöttük, ezt követően Várgesztesen, Gánton és végül Székesfehérváron szálltunk meg, hogy a szombatot együtt tölthessük a helyi gyülekezettel.