Tudományos DiákKör az Adventista Teológiai Főiskolán

A 2022/2023 tanévben az Intézményi TDK-n, valamint az OTDK -n történő részvételre szóló felhívás.

TDK szervezése az ATF mindennapjaiban

A Tudományos DiákKör rövidítése: TDK. Az Adventista Teológiai Főiskola intézményében egy-egy vezetőoktató köré gyűlve, több hallgató is végez tudományos kutató munkát. Valóságos „körről” ugyan nem beszélhetünk, mégis az oktatott tananyag rutinszerű gyakorlásán túlmutató, tudományos igényességű kutató munka folyik a Főiskolán. A kutatás témáját többnyire valamelyik vezetőoktató jelöli ki a saját tudományterületén, közvetett (pl. tanszéki hirdetmény) vagy közvetlen (a hallgatók megszólítása) módon verbuvál a téma iránt érdeklődő hallgató(ka)t, aki(k) rövidebb-hosszabb időn keresztül foglalkozik/foglalkoznak a felvetett tudományos kérdés megoldásával.

TDK témaköre

A meghirdetett témák körére, nincs kötött előírás azon felül, hogy mutasson túl a graduális alapképzésben oktatott tananyagon, azt mélyítse el.

Az egyéni érdeklődés, a képesség, a ráfordított idő és a konzulenssel való összhang határozza meg, hogy a kutatott téma kidolgozásában milyen mélységekre jut el a hallgató. Az sem kizárt, hogy a személyes szimpátia esetén maga  a hallgató keresi meg vezetőoktatóját és kéri meg egy tudományos téma kiírására.

TDK bemutatása

A TDK munka eredményeinek bemutatására minden évben, február–március időszakában, TDK intézményi konferenciát rendez, amelyre egyrészt jelentkezéssel lehet bejutni. Másrészt a konferencián való részvétel további feltétele a végzett munkát összefoglaló dolgozat elkészítése, beadása és a szóbeli előadás megtartása. A dolgozat beadását rendszerint fél- és egyéves kutatómunka előzi meg, továbbá külföldi részképzésben végzett munka alapján is összeállhat olyan anyag, amiből dolgozat születhet. A legsikeresebb dolgozatokkal a kétévente megrendezésre kerülő országos konferenciára, OTDK-ra is lehet nevezni.

TDK előnye

A TDK-dolgozat készítésének számos előnye van. Az egyik az erkölcsi – és részben anyagi –elismerés, amit a házi – vagy különösen az országos – konferencián elért helyezés jelenthet. Az OTDK-s helyezés plusz pontokat jelent a posztgraduális (doktori) képzésre való jelentkezésnél. Mivel a TDK-munka sok esetben a diplomatervben folytatódik, a dolgozat tekinthető egy előzetes diplomatervnek is, amelynek a tapasztalatait, a konzulens, ill. a bíráló véleményét hasznosítani lehet a tényleges diplomatervben.

Továbbá igen fontos a hallgató számára az a tapasztalat, amelyet az előadásra való felkészülés és maga az előadás jelent.

Mivel egyre kevesebb esetben tesznek szóbeli vizsgát a magyar felsőoktatásban, az előadói készség kifejlődése szintén igen fontos szempont a jövő kutatói számára. Sőt a záróvizsga felkészüléséhez kiváló segítséget jelent a TDK-n, vagy az OTDK-n való részvétel, ami tovább emeli az Adventista Teológiai Főiskola intézményi jelentőségét. A végzett hallgatók lelkészi meghívását rendszerint szóbeli interjú előzi meg, ahol igen sok múlik a jelölt verbális fellépésén.

Azt sem kell külön hangsúlyozni, hogy a lelkészi, vagy teológus pályát választóknak rendszeresen kell különféle szakmai konferenciákon és a gyülekezetekben nagyszámú hallgatóság előtt előadniuk. Egy TDK konferencia ehhez az alkalmakhoz is jó rákészülési, ill. gyakorlási lehetőséget biztosít.

TDK bírálata

A dolgozatot a témavezetőtől független bíráló minősíti. A TDK bírálata az OTDK bírálati lap szerint történik. Ez egyben azt jelenti, hogy a tudományterületileg illetékes szakmai bizottság által kidolgozott értékelési szempontrendszer alapján bírálják el a pályamunkákat az Adventista Teológiai Főiskolán.

A pályamunkák előadásait a Tudományos Tanács által szervezett szekciókban, a szakmai zsűri és a hallgatóság előtt kell megtartania a résztvevő kutatóhallgatónak. A zsűri tagjai pontozással értékelik a TDK munkát. A dolgozatra és az előadásra adott pontok összege alapján állapítja meg a zsűri a sorrendet, és tesz javaslatot a kiadandó díjakra, amelyet, ha érdemesnek lát, továbbküldheti az OTDK-ra.

TDK célja

A TDK célja, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket. Adjon hathatós segítséget a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez, ösztönözze a doktori képzésre történő jelentkezést.

A TDK-n részvételt elismerő oklevelet kap minden bemutatott pályamunka valamennyi szerzője és témavezetője. Emellett a bemutatott pályamunkák intézményi szinten I., II. és III. helyezések valamelyikében részesülhetnek. Amennyiben a zsűri szakmailag úgy látja helyesnek, a helyezést, vagy helyezéseket visszatarthatja.

TDK a szakmai megbecsülés jele

Az országos konferenciára való intézményi delegálás legyen a szakmai és erkölcsi megbecsülés jele. Az Adventista Teológiai Főiskola célja, hogy a tudomány egységes mércéjével mérve a legjobb pályamunkák és a legtehetségesebb hallgatók jelenjenek meg az országos konferencián, amely az anyaintézmény reputációját segíti elő. Az ATF tudományos munkájának színvonalát ne a benevezett dolgozatok száma, hanem azok szakmai színvonala minősítse.

A TDK-val és az OTDK-val a szakdolgozatok minőségi elvárásán is javítani tud az Intézményünk.

A TDK munkát az ATF Tudományos Tanácsának elnöke koordinálja.

Az OTDK-ról részletesen itt olvashatsz: http://otdk.hu/

Facebook oldalunk

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Feliratkozás

Értesítést küldünk a friss tartalmakról.