Ebben az évben lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek az egyetemi világjátékokon, amely korábban
Universiade néven volt ismert, és amelyet ma már a világ egyik legnagyobb egyetemi
sporteseményeként tartanak számon. Magyarországot közel kétszáz fős csapat képviselte különböző
sportágakban, én pedig a női vízilabda-válogatott tagjaként utazhattam ki.
Amikor az edzőm megkeresett a felkéréssel, őszintén meglepődtem. Az előző évben ugyanis egy súlyos
sérülést szenvedtem, és bár hosszú rehabilitáció állt mögöttem, mégis kérdés volt, hogy fizikailag és
lelkileg készen állok-e egy ilyen megmérettetésre. Végül úgy éreztem, itt az idő: újra magamra ölthetem
a magyar címeres mezt, képviselhetem a főiskolámat, és akár arra is lehetőségem nyílik, hogy
másokkal megosszam, mit jelent számomra a teológia.
Az esemény minden tekintetben különleges volt. Nemcsak versenyezhettem, hanem rengeteg új
élményt és barátságot is szereztem. A csoportmeccseken jól teljesítettünk, szárnyalt a csapat, ám a
legfontosabb mérkőzésen, amely a legjobb négy közé jutásról döntött, sajnos alulmaradtunk. Ez a
találkozó nekem személyesen is sorsfordító volt, hiszen újra megsérült a korábban műtött vállam. Bár
eleinte nehéz volt elfogadnom, később megértettem: ez figyelmeztetés is lehetett arra, hogy ne akarjak
mindent azonnal, hanem türelmesen, lépésről lépésre haladjak tovább.
A sérülés miatt a tornát már nem folytathattam a vízben, de a lelátóról végig a csapat mellett maradtam,
és szurkoltam a lányoknak. A hátralévő meccseink sajnos nem alakultak úgy, ahogyan szerettük volna,
végül a 7. helyen zártunk. Ez csalódás volt, mert győzni szerettünk volna, ugyanakkor fiatal csapatként
óriási tapasztalatot szereztünk, amelyből hosszú távon sokat építkezhetünk.
Összességében az egyetemi világjátékok számomra egy felejthetetlen élményt jelentettek, amely
egyszerre volt szakmailag, emberileg és lelkileg is meghatározó. Bár a sérülésem miatt nem tudtam
végigjátszani a tornát, mégis rengeteget tanultam önmagamról, a csapatról és arról, hogy a sportban a
kitartás, az alázat és az egymásért való küzdés a legfontosabb. Hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy
magyar címeres mezben, egyetemet képviselve állhattam vízbe, és betekintést adhattam másoknak a
teológia világába is. Az eredmény csalódás volt számunkra, de fiatal csapatként rengeteg tapasztalatot
gyűjtöttünk, amelyből a jövőben építkezhetünk. Számomra ez az út egy újabb lépcsőfokot jelentett,
amely megerősített abban, hogy a sport és a hit együtt képes irányt mutatni az életben.
Szabó Nikolett
