Az elmúlt hétvégén különleges alkalomnak adott otthont az Adventista Teológiai Főiskola:
hitéleti és közösségi napra gyűltünk össze, hogy együtt keressük Isten közelségét, és
egymás társaságában is gazdagodjunk.
A délelőtti istentiszteletet a Péceli Adventista Gyülekezet közösségével együtt tartottunk
meg. Az éneklés, a csoportos bibliatanulmányozás és az igehirdetés egymásba fonódva
teremtett bensőséges légkört. Az igei szolgálatot Főiskolánk káplánja, Szilvási-Csizmadia
Andrea végezte, aki Illés próféta történetének egy különösen érzékeny szakaszát állította a
középpontba.
A Kármel-hegyi istenítélet drámai eseményei után Illést nem diadal, hanem kimerültség és
csüggedés keríti hatalmába. A próféta menekül, elfárad, és a pusztában már az életét is
terhesnek érzi. Isten azonban nem szemrehányással közeledik hozzá. Nem kicsinyíti le az
érzéseit, nem magyarázza ki a fájdalmát. Először a legegyszerűbb, mégis legfontosabb
szükségleteiről gondoskodik: hagyja pihenni, majd újra pihenni, ételt és italt ad neki. A Hóreb
hegyén pedig nem a viharban, nem a földrengésben, nem a tűzben szól hozzá, hanem halk
és szelíd hangon. Kérdez tőle: „Mit csinálsz itt, Illés?” – és elfogadja a választ. Új feladattal
bízza meg, és emlékezteti arra is, hogy nincs egyedül.
Felemelő volt együtt végiggondolni, milyen tapintattal, türelemmel és szeretettel fordul Isten
a kiégett, elfáradt emberhez. A történet nemcsak egy próféta múltbeli küzdelme, hanem
sokszor a mi belső utunk tükre is.
A közös ebéd után a résztvevők az ATF tea-sarokban folytathatták a beszélgetéseket. A
teáscsészék fölött személyes történetek, nevetések és csendesebb, mélyebb gondolatok is
gazdára találtak.
Délután három órától kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyet Gutveiler László
hallgatótársunk vezetett négy meghívott lelkipásztor részvételével. A beszélgetés címe
többeket megszólított: „10 dolog, amit ha előre tudtam volna, mielőtt lelkész lettem.” Az
őszinte, személyes hangvételű eszmecsere betekintést engedett a szolgálat örömeibe,
kihívásaiba és tanulási folyamataiba. A résztvevők nem kész válaszokat, hanem valós
tapasztalatokat hallhattak – esendőséggel, humorral és mélységgel együtt.
Ez a nap ismét emlékeztetett bennünket arra, milyen ajándék a közösség. Jó volt együtt
lenni, együtt énekelni, kérdezni, hallgatni és beszélgetni. Jó volt megállni egy kicsit a
rohanásban, és teret adni annak a halk és szelíd hangnak, amely ma is megszólít.
A szervezők