Könyvbemutató és tudományos megemlékezés
2026. szeptember 15-én az Adventista Teológiai Főiskola szervezésében került sor „A prófétai szó közvetítője – Tokics Imre” című tanulmánykötet ünnepélyes bemutatójára, valamint […]
2026. szeptember 15-én az Adventista Teológiai Főiskola szervezésében került sor „A prófétai szó közvetítője – Tokics Imre” című tanulmánykötet ünnepélyes bemutatójára, valamint […]
Közép-Európa egyik legrangosabb és legszínvonalasabb tudományos konferenciáját 1988-óta rendezikmeg Szegeden a Gál Ferenc Egyetemen. Azóta több mint 500 előadás hangzott el különböző […]
Még a tavalyi évben kérték, hogy foglaljam össze írásban a fenti tanulmányaimmal kapcsolatos
élményeimet, tapasztalataimat.
A tanulmányokat 2024. januárjában ugyan befejeztem, de csak a napokban kaptam meg, illetve
vehettem át a diplomámat, így ennek apropóján írtam meg ezt az összefoglalót minderről.
Az idén már 36. alkalommal került megrendezésre a Szegedi Nemzetközi BiblikusKonferencia. Ezúttal Japánból, Norvégiából, Németországból, Ausztriából, Oroszországból,Szerbiából és Ukrajnából is érkeztek bibliatudósok […]
Dr. Tokics Imre egyetemi tanár, az Adventista Teológiai Főiskola Ószövetségi Tanszékének vezetője Raoul Wallenberg-díj elismerésben részesült.
2023. május 4.-én az ATF Tudományos Tanácsa a 2023/2/4. számú határozatával Dr. Kormos Erik főiskolai docens részére főiskolai tanári cím adományozását javasolta […]
