Közép-Európa egyik legrangosabb és legszínvonalasabb tudományos konferenciáját 1988-óta rendezik
meg Szegeden a Gál Ferenc Egyetemen. Azóta több mint 500 előadás hangzott el különböző témák
alapján, amelyek 35 kötetben jelentek meg szerkesztett tanulmányok formájában és mintegy 70
egyetem oktatási életét befolyásolták a gyakorlatban. A tavalyi konferencia előadásanyaga a Másik
Biblia címen, az apokrif iratok kereszténységre gyakorolt hatásáról írott tanulmányok kötete az idén
jelent meg. (Az érdeklődők számára ingyenesen letölthető: https://www.sznbk1988.hu/hu/node/251)
2026-ban a vallási visszaélések, az arrogancia mint a vallás sötét oldala és a Biblia kapcsolata volt a
téma. Mi táplálta, táplálja jelenleg is és hogyan azokat a mozgalmakat, amelyek a Bibliát felhasználva
Isten Igéjét pusztító fegyverként használják? Hogyan rejtik szándékaikat a vallás köntösébe? E
témában augusztus 25 és 27 között 32 előadás hangzott el, 9 külföldi és 23 magyar ajkú előadó
tolmácsolásában.
Dr. Benyik György teológus, a Szegedi Biblikus Konferencia alapító igazgatója szerint: „noha a vallási
fanatizmus hallatán ma sokaknak az iszlám szélsőségesség jut eszébe, a jelenség jóval régebbi és
összetettebb. Nyomai már a héber Bibliában felfedezhetők, később a keresztényüldözések, a középkori
vallási konfliktusok, a zsidók elleni vádak és a reformáció felekezeti összecsapásai során is megjelent.
A 20. századi antiszemitizmus történetéből ugyancsak nem hagyható ki a vallási fanatizmus szerepe.”
(Forrás: Magyar Kurír, 2026. aug. 31)
Az Adventista Teológiai Főiskola részéről két tanszékvezető-tanár, prof. dr. Tokics Imre és dr. habil.
Kormos Erik vettek részt a programon. Kormos Erik tanár úr előadást is tartott „Semantic Research
and the Application of Religious Abuse in Biblical Translation and Hermeneutics” (Szemantikai
kutatások és a vallási abúzus alkalmazása a bibliafordításban és a hermeneutikában) címmel, amely a
2027-ben megjelenő konferenciakötetben lesz elérhető a szokásos szerkesztett, kibővített formában.
Rangos elismerésnek minősül, hogy minden évben van módunk részt venni egy olyan nemzetközi
tudományos alkalmon, amelynek nem csak híre, hanem a bibliatudományra gyakorolt eredményei is
eljutnak messze a határainkon túl is. Mivel a Biblia közös érték, s nem csupán az egyházak számára
fontos, hogy az emberek helyesen értsék és megismerjék, fontos, hogy mi adventisták élvonalban
legyünk minden ilyen programon mint „a Biblia népe”.
Istennek legyen hála a lehetőségért és Isten áldása legyen a szervezőkön!
BESZÁMOLÓ A 37. SZEGEDI NEMZETKÖZI BIBLIKUS KONFERENCIÁRÓL

