Október 29. és november 3. között különleges vendégeket fogadott az Adventista Teológiai Főiskola: a cernikai Adventus Egyetem hallgatói és munkatársai érkeztek hozzánk az Erasmus+ program keretében. A küldöttség tagjai között volt Szőcs Dávid, Ferencz-Zorgel Zsolt (mindketten II. éves hallgatók), Tálas Norbert (IV. éves hallgató), Földvári Ioan Dániel (frissen végzett mesterképzéses hallgató) és Moldvai Erna, az egyetem titkára. A látogatókat Emanuel Sălăgean tanár, az Adventus Egyetem kommunikációs vezetője kísérte el, aki feleségével, Geanina Sălăgean orgonistával érkezett. A látogatás célja nemcsak az volt, hogy a diákok és alkalmazottak megismerkedjenek az Adventista Teológiai Főiskolával, hanem az is, hogy Budapest kulturális és vallási közösségeibe is bepillantást nyerhessenek. A csapat október 29-én este érkezett, ahol már minden készen állt, hogy komfortosan érezzék magukat.
Másnap, október 30-án, az ATF vezetői és oktatói köszöntötték a látogatókat. A délelőtt folyamán bemutattuk intézményünket, a Főiskola épületét és a könyvtárat, valamint az Unióközpontot és a stúdiót is. Ezt követően megbeszélést tartottunk a jövőbeni együttműködési lehetőségekről, ami egy közös ebéddel zárult. A nap további részében a látogatók szabadon fedezhették fel Budapestet.
A látogatás során a cernikai hallgatók meglátogatták az Advent Kiadót, a DET Irodát és a Terézvárosi gyülekezetet is, ahol bepillantást nyerhettek a magyarországi adventista közösségek életébe és működésébe. Ezek után szintén városnézéssel folytatták programjukat, melynek során Budapest ismert helyszíneit fedezték fel.
A látogatás csúcspontja a péntek- szombati napon bontakozott ki. Péntek este a Péceli gyülekezetben tartottak szolgálatot, melyre az ATF oktatói és dolgozói is meghívást kaptak. Az alkalmat egy közös vacsora zárta, ami bensőséges, barátságos légkört teremtett a közösség tagjai között.
Szombaton a hallgatók és kísérőjük hat különböző gyülekezetben szolgáltak, Bp. Terézvárosban, Bp. Pestszentlőrinc A-ban, Bp. Sashalmon, valamint Érden, Gyömrőn és Isaszegen. Ez a nap különleges lehetőséget biztosított számukra, hogy személyesen találkozzanak a magyar adventista közösségekkel. Emanuel Sălăgean testvér Isaszegen szolgált, ahol a helyi gyülekezet nagy örömmel fogadta. A szombati nap fénypontja volt Geanina Sălăgean orgonakoncertje, amelyet a Bp. Terézvárosi gyülekezetben tartottak. Az esemény mélyen megérintette a jelenlévőket.
Az Erasmus+ program lehetőséget biztosított arra, hogy a két intézmény között szorosabbá váljon a kapcsolat, és a jövőben még több közös programmal gazdagíthassuk egymás életét.
ATF