Élménybeszámoló: ATF közösségi hétvége és nyílt nap

Szombat reggel 10-kor izgatottan gyülekeztünk a Péceli Adventista Gyülekezetben. A délelőtti igehirdetést Szilvási András, főiskolánk rektorhelyettese tartotta. Az előadás címe, „Honnan tudod, hogy Isten valóságos?”, már önmagában is gondolkodásra késztetett. András kiemelte, hogy a Biblia nem egy száraz tudományos vagy történelmi könyv, hanem sokkal több annál: az üdvösség üzenetét hordozza. Megmutatja, hogyan találhatunk vissza arra az erkölcsi szintre, ahová Isten eredetileg teremtett minket. Az előadás nemcsak elgondolkodtató volt, hanem valódi lelki töltetet is adott a nap további részéhez.

Ebéd után, úgy 14 óra körül, egy izgalmas, interaktív teológiai délután kezdődött. TED-Talk jellegű előadásokat hallgattunk különböző teológiai témákban. Elsőként Cserpán Ádám, korábbi hallgatónk osztotta meg gondolatait „Környezet, nyugalom, közösség – A szombat relevanciája egy önpusztító társadalomban” címmel. Benne kifejtette, hogy az Istenbe vetett hitünk, és ezen belül a szombattanítása milyen kihatással lehet gyakorlati életünkre, konkrétabban arra,hogyan erősíti meg bennünk a környezettudatosságot, a pihenés szükségét egy szüntelenül dolgozó, leállni nem képes, teljesítményértékű kultúrában, és hogyan tanít meg egyszerűen csak az élet élvezetére, ünneplésére.

Ezután Szilvási András vezetett minket a gyakorlati teológia területére. A tékozló fiú példázatán keresztül mutatta be, mit jelent a deduktív és induktív igehirdetés. András nemcsak elméleti információkkal, hanem gyakorlati példával illusztrálja a prédikálás két fő irányvonalát. 

Az estét egy közös vacsorával zártuk. A finom étel mellett jókat beszélgettünk, majd bele vetettük magunkat a társasjátékok világába. A játékok során rengeteget nevettünk, és még jobban megismertük egymást.

A szombati közösségi élmények és lelki feltöltődés után vasárnap egy izgalmas, tanulmányi nap következett. A főiskolai kurzusokat ezúttal megnyitottuk az érdeklődők előtt. Ez különösen jó lehetőséget adott arra, hogy bárki bele láthasson a teológiai képzés világába, és közelebbről is megtapasztalhassa, milyen tanulmányokat folytatnak nálunk.
A nyitott kurzusok között mindenki megtalálta a számára érdekes témát, legyen szó etikai kérdésekről, bibliaismeretről vagy ifjúságnevelésről.
A szünetekben mindenkit finom tea és frissítő limonádé várt, ami igazán jól esett a tartalmas előadások között. Ezek a kis szünetek nemcsak pihenésre adtak lehetőséget, hanem arra is, hogy kötetlen beszélgetések alakuljanak ki. 

Ez a hétvége egyszerre volt inspiráló és feltöltő. Már most várjuk a következő ilyen alkalmat!