A HÖK szervezésében december 1-jén évbúcsúztató estet tartottunk. Az alkalomra sokan összegyűltünk, és nagy örömünkre szolgált, hogy Dr. Tokics Imre tanár úr és kedves felesége, Marika is – meglepetésvendégként – elfogadták meghívásunkat!
Az est egy közös vacsorával kezdődött, melynek során ízletes falatokból válogathattunk. Az asztalon többek között paradicsomszószos spagetti, házi piskóta, mézeskalács, mézespuszedli, magvak, ropi, színes aprósütemények és sajtos pogácsa sorakoztak. A finom ételek mellett az együttlét öröme, a baráti beszélgetések és a vidám hangulat tette igazán emlékezetessé ezt az estét.
A vacsorát követően Dr. Tokics Imre tanár úr igehirdetését hallgattuk meg, amelyben arra bátorított minket, hogy semmi miatt ne aggódjunk, hiszen bár lehetnek gondjaink, van egy gondviselő Istenünk is, akihez bátran és bizalommal fordulhatunk. Az igehirdetést követően lehetőségünk nyílt közösen gondolkodni és beszélgetni az elhangzottakról, ami még meghittebbé tette az estét.
A HÖK csapata hangulatos dekorációval is készült, amely melegséget és ünnepi hangulatot varázsolt. A gondosan elhelyezett díszek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők igazán otthonosan érezzék magukat.
Hálás vagyok Istennek ezért az összejövetelért és minden résztvevőért. Külön köszönet illeti mindazokat, akik a szervezésben részt vettek, és munkájukkal hozzájárultak az esemény sikeréhez!
„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (133. Zsoltár 1, 3)
Felhősi Bernadett
ATF HÖK