Már 16 éves koromban tudtam, hogy én az ATF-re szeretnék jönni tanulni, és ennek érdekében megtettem mindent. Sose éreztem azt, hogy rosszul döntöttem volna és sose bántam meg, hogy ide jöttem.
Szeptember utolsó hétvégéjén közösségi napokat rendeztünk a Főiskolán. Szombaton a Péceli Adventista Gyülekezettel együtt tartottuk az istentisztelet, zenészeik vezettek minket a dicsőítésben, a gyermekek felé is a Gyülekezet tagjai szolgáltak gyermektörténettel és korcsoport szerinti foglalkozással, a Főiskola pedig a lelki tartalomból vette ki részét.
2023. május 4.-én az ATF Tudományos Tanácsa a 2023/2/4. számú határozatával Dr. Kormos Erik főiskolai docens részére főiskolai tanári cím adományozását javasolta […]
Idén is lehet pályázni az SOS-ösztöndíjra. Minden olyan nő jogosult pályázni, akiknek a lakóhelye a Transz-Európai Divízió területén van és Adventista Teológiai Főiskolára jár vagy kíván járni, továbbá elkötelezett az Úr szolgálata, valamint a Hetednapi Adventista Egyház küldetése mellett.
Szeretettel hívunk a 2023. október elejétől induló lelkigondozói csoportunkba,
mely az Adventista Teológiai Főiskola keretein belül kerül megrendezésre.
Tizenhét évesen tapasztaltam meg Isten elhívását a lelkészi szolgálatra, ezért az érettségit
követően egyből az Adventista Teológiai Főiskolára felvételiztem.
„Számíts rám is.” Ez volt a Soproni Nemzetközi Cserkésztábor jelmondata. Egy nagyon színes és felejthetetlen élményben volt részünk. Jó volt megtapasztalni azt az őszinte lelkesedést és Isten dicsőítést, ami a fiatalokból áradt.
Az Adventista Teológiai Főiskola 2023. szeptember 2-án és 3-án ünnepli 75 éves jubileumát. A változó, időnként ellehetetlenített körülmények után, éppen 25 éve működik Pécelen.